Interjú Bod Péter Ákossal. 

TSU: Mostanában sokat hallhatunk, olvashatunk az állampapírokról, és természetesen ehhez is ért mindenki. De talán mégsem árt kicsit tisztázni, pontosan mik az állampapírok jellemzői, mi a feladatuk.

BPÁ:  Az állampapír egy nagyon világos, régóta ismert és elismert pénzügyi eszköz. Az államkincstár kölcsönkéri a megtakarítók pénzét, cserébe megígéri, hogy visszaadja, sőt a tőkén felül még kamatot is fizet. Ez több ezer éves megoldás,
nálunk is jól bevált. Annak, aki minket olvas, jó eséllyel van állampapírja akkor is, ha nem tud róla, mert ha például a pénzét egy befektetési alapba helyezi el, könnyen elképzelhető, hogy a bankárja annak egy részét állampapírba fekteti. Mert azon kívül, hogy kamatozik, ha a futamidő lejárta előtt készpénzre lenne szüksége, akkor ezeket az értékpapírokot el lehet adni, van piacuk. Az állampapír tehát innen nézve is jó befektetés. Emellett szinte kockázatmentes, legalább is egy országon belül a legkisebb kockázatot a hatóság jelenti. Az ugyanis nagyon-nagyon ritkán kerül pénzügyi csődbe, azaz olyan helyzetbe,
hogy ne tudná teljesíteni a fizetési ígéretét.
Úgy fogalmaztam, „ritkán”. Mert azért persze előfordultak már olyan különleges helyzetek, például háborúk és forradalmak idején, amikor mégsem tudott fizetni egy állam.

TSU: Ettől viszont óhatatlanul megszólal az emberben a vészcsengő, hisz a kormányunk szerint háborús veszélyhelyzet van, ami már nem egy hétköznapi szituáció. Ebben a helyzetben mennyire tekinthető biztonságosnak egy magyar
állampapír?

BPÁ: Orbán abban a bizonyos pénteki rádió szereplésében kimondta azt a szót, amit a miniszterelnöknek kerülnie kellett volna: ne használja egy mondaton belül a „háború” és az „állampapír” szavakat. Mint említettem, az állampapír a legbiztosabb. Miért is? Egy vállalatnál van kereskedelmi kockázat, egy banknál üzleti kockázat – hogy esetleg nem tudja
teljesíteni az ígéreteit. Egy állam viszont többletadót vethet ki, vagy még több pénzt bocsát ki, és azt rákényszeríteni a szereplőkre; az államok tehát nem gyakran mennek csődbe. A harmadik világban azért bizony időnként előfordul állami fizetésképtelenség.
Térjünk akkor haza: a miniszterelnöki megfogalmazás legalább is roppant félreérthető. Magyarország nem áll háborúban, Ukrajnát érte támadás. Ezért logikátlan is a magyar miniszterelnöktől annak kimondása, hogy a háború miatt
kellene az embereknek állampapírba fektetniük a pénzüket.
Persze tudom, hogy sokan teszik fel ma a kérdést: mennyire biztos a magyar állam? Nos, erre lehet személyes, szubjektív válaszokat adni politikai irányultság meg történelmi tapasztalatok szerint. Van azonban erre egy
viszonylag objektív mérce, amit különösen azok figyelnek, akik állampapírokba fektetik a pénzüket: a besorolás, amely a hitelminősítőktől származik. Ezek az intézmények betűkkel és számjegyekkel „osztályozzák”, hogy az adott ország
kormánya által tett fizetési ígéret, hiszen valójában ez az állampapír, mennyire biztos a belátható néhány év távlatában.
A csillagos ötös az AAA. Például Svájc vagy Hollandia – ezek teljesen megbízható adósok. Aztán van az AA, ami szintén nagyon megbízható, például Svédország vagy Csehország. Az A osztály is igen megbízhatónak mondható, ilyen Lengyelország, amelynek A- besorolását, „stabil kilátások” megjegyzéssel a minap erősítette meg a Fitch Rating.
Ha még jóval  lejjebb megyünk, még ott is elfogadható kockázatú országokat találunk, ilyen Magyarország is. Van ahol BBB-, másnál BBB, mint ahogy a Fitch most június végén megerősítette a magyar osztályzatot, „negatív
kilátások” megjegyzéssel. A Standard & Poor’s nevű hasonlóan elismert intézménynél egy fokozattal lejjebb van a magyar besorolás (BBB mínusz), ami aggasztóan közel áll attól a vonaltól, amely a befektetőknek ajánlott és a kockázatkerülőknek már nem ajánlott (spekulatív, bóvli) kategóriát elválasztja.
A BBB, de még az eggyel alacsonyabb besorolás sem tartozik tehát az elismerten kockázatos, „bóvli” kategóriába: ha egy befektető rendes kamatjövedelemre szeretne szert tenni, annak ez még elfogadható kockázat. Ugyanis aki jövedelemre vágyik, az nem svájci állampapírt vesz, mert egy 10 éves svájci kötvény éves kamata ma nem éri el az 1 százalékot. A német állam 10 éves kötvénye hoz mondjuk 2 százalékot évente. Ha viszont egy befektető nem riad el a magyar országkockázattól, forintot vesz és itt forint állampapírba fektet, akkor kap 7 vagy 8%-os forintkamatot évente. Amikor a magyar állam
euróban bocsátott ki kötvényt – mert erre is volt már példa – akkor akár 5 % hozamot is kellett ajánlania – euróban; ez bizony sokkal drágább, mint amennyit Németország vagy Szlovákia vagy akár Lengyelország kormánya fizet.
A helyzet az, hogy a kockázatosabb kategóriába sorolt államok drágábban tudják magukat finanszírozni.
Tehát visszatérve a kérdésre, hogy jó megtakarítás-e állampapírba fektetni, az a válaszom, hogy országon belül ez a legbiztonságosabb. A külföldi azonban végignézi a világ száz országát, amelyik hasonló értékpapírokat kínál, és dönt.
Annak ismeretében, hogy a magyar állam jelenleg másfél grádiccsal van a bóvli felett.

TSU: A hitelminősítők azt is belekalkulálják az értékelésükbe, hogy a jelenlegi kormány finoman szólva szereti az unortodox megoldásokat? Mekkora a kockázata, hogy nem úgy viselkednek, mint azt elvárná a piac?

BPÁ: Ez bizony nagyon lényeges megállapítás. Itt közbevetőleg meg kell jegyeznem: szokták mondani, hogy ezek a hitelminősítők tévednek, mert lám a 2008-as pénzügy válság előtt nem vették észre a készülődő bajokat; csakhogy
fontos tudni, hogy a jövőre vonatkozó megállapításaink mindig feltételesek, márpedig ezek a minősítések a következő 2-3 évre szólnak. De kritika ide, kritika oda, komolyan kell vennünk a profi hitelminősítői közleményeket. Nos, a magyar állam besorolása rosszabb, mint mondjuk a cseh, a lengyel – és sajnos itt felsorolhatnám szinte az összes európai uniós tagállamot, mert már csak Romániát előzzük meg. Már Horvátország és Bulgária is jobb besorolást kapott.
Régóta figyelem ezeket a folyamatokat, és megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy ez egyszer bekövetkezik.
Miért ilyen gyenge hozzájuk képest a magyar hitelességi megítélés?
Vannak abban objektív tényezők: ilyen például az illető ország inflációja, az állam eladósodottsága. Mert ha nagy az államadósság és deficites a költségvetés, akkor a hiány finanszírozásához új hitelt kell felvenni, amiből a lejáró régit vissza lehet fizetni.
Erre mondhatná valaki, hogy ez olyan, mint egy piramis játék. Nem téved nagyot. Ezért izgalmas kérdés, hogy mekkora államadósságot görget maga előtt az adott ország. Ezt a bruttó hazai termékhez, a GDP-hez szokás hozzámérni. A magyar mutató ma olyan 70%. Nem tragikusan nagy: némileg nagyobb, mint a német, sokkal kisebb, mint a görög vagy az olasz. Európai mércével közepes. De kelet-közép-európai mércével a legnagyobb most már.
Ez tehát a hitelminősítés objektív része. Aztán ott van a másik, amit említett: hogy az illető kormányzat hogyan teljesíti vállalásait. Ahogy fogalmaztam korábban, az állampapír egy fizetési ígéret. Milyen fedezet áll mögötte? A szó szoros értelmében semmi, az állam adott szaván kívül!
Mi történik akkor, ha az állam nem fizet? Ellentétben a magáncéggel, az állam adósként nem ajánl fel semmiféle zálogot, biztosítékot. Az államok olyan speciális pénzügyi szereplők bel- és külföldön, akik másokkal ellentétben nem
állítanak fedezetet a tartozásuk mögé.

TSU: Nem jegyeznek be jelzálogot az országra...

BPÁ: Nem, bár a középkorban olyan is volt, hogy a szepességi városokat elzálogosították. De hát most mi áll a tartozás mögött? Az adott kormány szava, hogy az ígéretét betartja, az eddigi döntéseinek a története, a múltja.

TSU: Lehetséges, hogy az állam megszegi a szavát?

BPÁ: Nem szokás, de arra már volt példa, hogy később fizetett, vagy nem abban a valutában, azaz az eredeti kondíciókat megsértette. Hangsúlyozom, Magyarország esetében nem áll fent ennek a veszélye. Ezt komolyan így gondolom.
De a megkeresésekből tudom, sokaknak viszont ott motoszkál a fejében, hogy voltak olyan kormányzati ígéretek, amik nyilvánvalóan nem teljesültek. Nyúltak már itt bele szerződésekbe, írtak át korábban lefektetett szabályokat…Miért pont ebben tartanák be a szavukat a politikusok?

TSU: Nyilván itt azért van egy pénzügyi kényszer a kormányon, hogy fizessen, hiszen amennyiben nem teszi, nagyon hamar elfogynak a befektetők és nem képes tovább finanszírozni magát.

BPÁ: Így van, ezért sem tudom elképzelni a kötvénykibocsátás kondícióinak menet közbeni megváltoztatását. Ám van ezért itt még egy tényező, mégpedig az infláció. Ha valaki forintban ad kölcsönt hosszú évekre, és forintban kapja majd vissza a tőkéjét, kérdés, hogy a visszakapott pénz mennyit ér. Arra sajnos láttunk bőven példát háborúk idején, hogy mire visszafizette az állam a felvett kölcsönt, a befektetett pénz az értékét vesztette. Itt térünk rá a komoly kérdésekre, hogy infláció idején mennyire jó gondolat az állampapír.
Szerencsére az államnak van eszköze ennek a problémának az enyhítésére, az úgynevezett inflációkövetés vagy indexálás. A kamatot úgy hirdeti meg, hogy az előző évi hivatalos fogyasztói árindexre rátesz valamennyi prémiumot, most másfél százalékot, így a megugró ütemű pénzromlás esetén is lesz szerény reálhozama a kamatnak.

TSU: Azért a magyar helyzetben most van egy érdekes plusz elem is. A kormány ugyanis amellett, hogy népszerűsíteni próbálja az állampapírokat, adót vetett ki más megtakarítási formákra.

BPÁ: Ez valóban zavaró ügy. Mert ha az állam egyszerűen reklámozza az állampapírokat, akkor is sokan választják ezt a megtakarítási formát. A lakossági állampapír mint befektetési eszköz szépen fölfutott az elmúlt években. Most viszont rásegítettek az ügyre, és ez a része nagyon magyaros lett. Plusz adót vetettek ki a bankbetétekre. Ez elég sportszerűtlen, ráadásul elgondolkoztató beavatkozás. Hiszen az állampapíroknak már eddig is megvolt az az előnye, hogy nem kellett utánuk semmiféle kamatadót fizetni.

TSU: Milyen hatással lesz ez a bankokra? Hiszen őket már eddig is sújtották különadóval. Nem lehet olyan következménye, hogy a külföldi bankok végül
kivonulnak innen?

BPÁ: Az biztos, hogy a magyar állam fejőstehénnek tekinti a bankokat. Akár tényleg megeshet, hogy egy idő múlva ezek a pénzintézetek nem tudják majd rendesen ellátni a feladatukat, és aki teheti, el is megy. Azért nehéz erre mit mondani, mert sok elemző szerint pontosan ezt akarja a magyar kormány. Ez egy messzire vezető téma.
Azt látom, hogy a kormányzat kényszerhelyzet van. Látszik, hogy nagyon kell a bevétel a költségvetésnek. Erre utal, hogy veszik vissza a kedvezményeket, elég például a CSOK
megváltoztatására gondolni, vagy a szabad felhasználású diákhitel kamatainak a felemelésére.
Az a többlet 13%, amit a bankbetétjeinken keletkező lakossági
kamatjövedelmekre kivetnek szociális hozzájárulás címén, a már eddig fizetendő 15 százalékos személyi jövedelemadón felül, szóval ez az együttesen 28 százalékos sarc lebeszéli az embereket arról, hogy a bankban tartsák a pénzüket, afelé tereli őket, hogy ha van pénzük, akkor inkább állampapírt vegyenek. Másrészt persze többlet adóbevételt hoz az államnak, hiszen azért csak tartanak az ügyfelek bankokban betétet.
Hogy aztán milyen kárt okoz a másik oldalon, a hitelintézeteknek, a megtakarítóknak? Rendes tervezés esetén az ilyet kiszámolják, és a parlamenti nyilvánosságnak bemutatják, az adótörvényekről folytatott vitákban
megtárgyalják. Ha nincs rendes tervezés az illető országban, akkor „majd meglátjuk”. Az a félelmem, hogy Magyarországon előbb döntenek, és utána kezdenek számolni a tovaterjedő hatásokkal – ezt látjuk mi, és látják a hitelminősítők is. A hirtelen döntésekből aztán keletkezhetnek fura helyzetek, amelyekre azután majd megint reagálnak egy újabb „akciótervvel”.